Képzési szükségletek felmérése, képzési tanácsadás

Felnőttképzési szolgáltatások


A képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás szolgáltatásunk ügyfeleink számára pontosan meghatározza azokat a képzési irányokat, illetve konkrét képzési programokat, amelyek elvégzése elősegíthetik az ügyfél által megfogalmazott fejlesztési, fejlődési célok megvalósítását. A képzési tanácsadással célunk, hogy az érintett ügyfelek teljes körű információt nyerjenek az igénybe vehető képzési programokról, az azokon megszerezhető ismeretekről.
E szolgáltatásunkat igénybe vevő ügyfeleinknél helyzetfelmérést végzünk, mely során megállapítjuk, hogy az adott cégnél a vezetők illetve a munkatársak jelenleg milyen kompetenciákkal rendelkeznek, és ez miben és milyen mértékben tér el a cég illetve a vezetőség igényeitől.

Idegen nyelvi képzések esetén a fentieken túlmenően a képzési programok részeként az egyéni hallgatói szükségletek felmérésére is nagy hangsúlyt fektetünk. A hallgatókkal minden képzés megkezdése előtt kitöltetjük az „Egyéni képzési szükségletek felmérése” kérdőívet, mely alapján információkat kapunk a hallgatók előzetes elvárásairól és képzési igényeiről, melyeket a programok megvalósítása során figyelembe veszünk.

Felnőttképzési szolgáltatásainkat díjmentesen, vagy a megrendelővel kötött szerződésben meghatározott feltételekkel nyújtjuk ügyfeleink részére.


CÉGÜNKRŐL

SZOLGÁLTATÁSAINK

TRÉNINGEK

AJÁNLATKÉRÉS

REFERENCIÁK

KAPCSOLAT