|
|
|

 |
 |
 |
EU pályázatok készítésének elmélete és gyakorlata
Gazdasági és igazgatási képzés
| A képzés célcsoportja: | A képzést azoknak javasoljuk, akik a projektmenedzsmenthez kötődő gyakorlati feladataik ellátásához kívánnak átfogó ismereteket szeretni az EU és hazai kapcsolódó folyamatokról, politikákról, programokról, valamint aktívan részt kívánnak venni pályázatok, projektek kidolgozásában, végrehajtásában. |
| A képzés során megszerezhető kompetenciák: | A program elvégzését követően a résztvevők egy kisebb volumenű, EU által társfinanszírozott, a pályázati felhívásoknak megfelelő projektet egyedül is el tudnak készíteni, végre tudnak hajtani, és egy nagyobb volumenű projekt esetében is el tudják látni a projektgazda feladatait.
A résztvevők számos olyan feladat elvégzésére válnak képessé, vagy azokat a korábbinál hatékonyabban tudják majd ellátni, amely munkakörük részes is lehet (pl.: projekttervezés, pályázatírás, projekt végrehajtás, pályázati tanácsadás, pályázatfigyelés). |
| Tervezett képzési idő: | 24 óra |
| A képzés tartalma (modulok leírása): | 1. modul: A pályázatok elkészítésének intézményi és jogi háttere
Időtartam: 8 óra
Témák:
ˇ Az Európai Unió regionális és strukturális politikája, eszközei, támogatási rendszere
ˇ Áttekintés az EU-s fejlesztési irányokról, az Új Magyarország Fejlesztési Tervről, az Operatív Programokról
ˇ Az EU-s pályázati rendszer intézményei, illetékes szervei; az új pályázati rendszer felépítése
ˇ A pályázati kiírások rendszere a kiírók és a pályázók szemszögéből
ˇ A pályázatok figyelésének hatékony módszerek, a megfelelő pályázatok kiválasztása
ˇ Partnerépítés, konzorciumok építése
ˇ Hogyan válasszunk pályázati tanácsadót?
2. modul: A pályázatkészítés, projekttervezés elmélete
Időtartam: 8 óra
Témák:
ˇ Projektgenerálás
ˇ Projektek előzetes értékelése – logikai keretmátrix
ˇ Projekttervezés
ˇ A projektek részletes kidolgozása, a pályázati dokumentáció elkészítése (pályázó bemutatásának módszerei; műszaki tervek; gazdasági és pénzügyi elemzések; a projekt finanszírozásának tervezése, horizontális célok)
ˇ Pályázat összeállítása és benyújtása, formai és tartalmi hibák elkerülése
ˇ Pályázatértékelési módszerek, pályázat előminősítése
ˇ Szerződéskötés
ˇ A projektek menedzsmentje, a szakmai és pénzügyi végrehajtás
ˇ A kifizetés igénylési dokumentumok és kötelező szakmai jelentések elkészítése
ˇ Projektek monitoring, felkészülés az esetleges helyszíni ellenőrzésre; disszemináció
ˇ Projektzárás, belső értékelés
3. modul: Pályázatkészítés a gyakorlatban
Időtartam: 8 óra
Témák:
ˇ Pályázati lehetőségek
ˇ Pályázati esettanulmányok
ˇ Profitorientált és non-profit szervezetek közti különbségek a pályázati rendszerben
ˇ Egyéni konzultáció |
|
 |
|
|
|
|
|